- Én még sose verekedtem, kedves Eye - mondtam, miközben még mindig folyt a vér a számból. - Jól megütött ez a hülye.

 - Nem tudom, mi van vele. Amióta van ez a Julie-ügy, láttam, hogy méreget téged. Kinézett magának, de hogy mi köze van hozzá, nem értem, már vagy 2 éve...

 - Ah, hülye. Hagyd a fenébe. Nem az a lényeg, neki mi a baja, nekem vérzik a szám.

Picit még sziszegtem, de már alig fájt, csak ha vigyorogtam. Arra meg nem sok okom volt. Nem akartam sajnáltatni magam, meg terelni sem, mert fájt, ha beszéltem. Erre sem volt különösebb okom, szóval csend lett. Pár perc múlva Eye megszólalt.

 - Én se verekedtem még, Blue. Sokszor megfordult a fejemben, meg aztán okom is lett volna, de nem tettem. Tudod, én afféle mulya vagyok, aki mindig megírja magának a nagy beszédet, amivel kiosztja a másikat, és akkor jól is van. Magában tartja, és ott rohad. Pedig úgy kimondanám. Ugyanígy szoktam verekedni is, a fejemben, jól agyon ütni mást, aztán azt veszem észre egyszercsak, hogy ütöm, de csak röhög. Azon, hogy fekszik, fogom a fejét, és ütöm, de nem történik semmi. Nem is fáj neki, és nincs is erő a karomban, csak ütöm, és szenvedek, hogy fájjon már neki. Ilyeneket szoktam nyitott szemmel álmodni, és közben vicsorgok meg beleélem magam. Tényleg, akarok egy ilyen fotót magamról...

 - Pff. Aztán majd házalhatunk vele, hogy ő a legjobb szaxofonista a városban. Biztos bejönne.

Az ironikus hangnem visszarántotta Eyet a valóságba, a Germalone utca nyirkos kövére és a vérző számhoz. Pokoli egy este, még a koncert is pocsék volt. Kéne kezdenem magammal valamit, mert ez így nem mehet. Semmire sem tudok odafigyelni.

 - Ne rágd magad - szólalt meg Eye -, nem te vagy a hibás. Begőzölt, nem lehetett vele beszélni.

 - Nem ez idegesít. Velem van nagy baj.

Nem tudom, ez mennyire hatotta meg, én viszont haza akartam már menni. Feltápászkodtam, és egy nagyot sóhajtottam.

 - Na húzzunk haza. Tele van a tököm ezzel a hellyel.

Unalmas séta volt hazáig, de jól esett. Kellet már egy kis üresjárat mindkettőnknek. Majd az éjszakák megint helyreraknak minket. Csak bírjunk fennmaradni.

Szerző: TasnerLevente  2009.03.09. 12:46 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://urbi-et-orbi.blog.hu/api/trackback/id/tr23991170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása