Megmagyarázhatatlan vonzalom ez...imádom az utcaköveket. Mindenfélét. Szeretek egyenként mindegyikre rálépni, szeretem az érzést, amikor az egyiknek csak a szélére lépek rá, és szeretek hasrafeküdve végignézni rajtuk.

Ma hajnalban gyönyörű. A házak között egy kevés narancssárgás fény szűrődik be. Ilyenkor ezek a kis kövek olyanok, mint karácsonykor a szaloncukrok aranyfóliái a gyertyafényben. Valahogy olyan magányos az egész, meghitt és magasztos, valami hátborzongatóan kellemes. Megnyugtat. És hozzá ez a csipős hideg...egyértelműen ez a legjobb időszak az évben. Bakancs, vastag kabát, nagy sál, és a rókabőr-sapka. Tiszta Kanada.

Amit ugye szeretek. Hajajj. Szeretek. Beszélgetek ezzel a lánnyal, kérdezi, miért, mit szeretek északban, és egyáltalán, mi nekem észak. Elmondom. Kezdem Noervégiával, stb. Erre. Beleköt. Majdnem sírok. Aztán meg igen. Ez már sok. Miért nem hagynak békén?! Már ennyit sem lehet elmondani? Az ember tesz valami egyszerű megjegyzést, mármint elmondja, miért tetszik neki valami, érted, nem is valami nagy dolog, nem a szocializmus és kapitalizmus ellentétéről beszélünk, vagy valami, csak arról, hogy nekem valami miért tetszik. Ez a hülye meg már harap. Hagyjál már. Aranyos vagy, túlságosan is, a francba, de azért mindent nem nyelek le bazdmeg. Szóval abbahagyom a beszélgetést. Várok fél percet, majd újrakezdem. Néz rám. Megállok. Megkérdezem: "Túlragoztam, mi?" Megeresztek egy félmosolyt. Azt mondja: "Ja, egy kicsit." És tudod mit? Nem érdekel. Nyugtázom, tudom, hogy nekem volt igazam, és az előző kijelentésemet nem érzem meghunyászkodásnak, nem érzem úgy, most nyalom a seggét vagy valami. Ha így lenne, löknék gyorsan valami szánalmas elterelő szöveget. Nem. Leszarom. Inkább csendben maradok, előveszem a lejátszót, és megkezdem a lehúzás koreográfiáját...és bejön. 4 perc és lefolyik, eltörlöm. Esküszöm, nem mostanában volt legutoljára. De ez már sok. Most már nem agyok hajlandó tűrni, bírni, ülni mint egy fasz.

Wc, bőgés. Másnap már furán, idegenkedve gondolok rá. Jól esett, szó se róla, pont ez kellett. De másnap visszagondolva úgy érzem, mégse kellett volna. Mintha nem lett volna szükségem rá. És mégis. Teljesen biztos vagyok benne, hogy volt, és ezért nem értem, miért kételkedem...de ez mindig megoldás? Nem. Valamit tennem kell.

De mi a herét? Mit? hajjj..................bakker.