Az antikváriumokat nem lehet nem imádni. Otthon keresni se lehetett olyat, mint amik itt vannak. Mi a fenét kezdjek 120 éves könyvekkel a mezőgazdaságról? Ami jó könyv volt, azokat nem adták be az entellektüel ószeresnek, inkább az otthoni mini-kongresszusi könyvtárban tárolták, még ha rá se szagoltak. Költészet, világirodalom, történelem! Ugyan! Minek az a népnek...

Egy szó mint száz, itt most végre kiélhettem magam. Bár az első két hónapban eszembe sem jutott olvasni, egyszer csak megjött ez a bizonyos szükségletem. All right, szeretek olvasni.

De erre nem számítottam. Ahogy épp a Kelet-Európai Remekek részen botorkáltam, észrevettem egy nagyon nem oda illő kötetet, és belémnyilallt valami. Ezt a könyvet ismertem. Egy fél percig álltam, és csak pörgettem végig a kirakatokat, a könyvtárat, apám polcát...éreztem, hogy közeledem. És akkor rájöttem. Jackie Spreading. Egy kiscsaj volt az utcában, az apjáé volt a helyi mindenes bolt. Fülig belém volt esve. Én meg úgy gondoltam, elég csinos (7 éves voltam), nem mutatna rosszul mellettem. Így visszagondolva, tényleg aranyos kislány volt, ha jól csinálta, azóta már biztos Hugh Hefnernél van az east-coaston...hjajj. Szóval ez a könyv volt az egyik kedvence. Sokat jártam hozzájuk, és az "Üveggyöngy-játék" volt az apja egyik kedvence. Mindig ott volt a polcon, a legjobban látható könyvek között. Két évvel később, mikor elköltöztek, Mr. Spreading nekem adta a könyvet, mondván, majd ha egyszer nagyobb leszek, akkor elolvashatom a könyvet. Persze nem olvastam még egy ideig, mert csak a zene, a zene, a zene...akkor még nem értettem, hogy mi is az összefüggés... A könyv elkeveredett, talán beadtam a szegényeknek, vagy nem is tudom. Nem volt, ennyi a lényeg.

De most rám talált.

- Bonjour! Ezt a könyvet vinném.

Igen, amerikai vagyok. De azért ne utálj.

- Mióta állomásozik itt?

Aham. Utál.

- Egy ideje. Úgy három éve. Mennyi lesz a könyv?

Na mi van? Csak nem felnéztél a könyvből, Monsieur Livre? De igen, felnézett, és angyali módon kánkánoznak a ráncai. Mikor fogjátok már fel, hogy veletek vagyok?

- Áh, Hesse! Milyen rég nem adtam el már egyet sem...

- Nyilván, mert Douglas, Shaw, Goudge meg a többi háborús szemetet viszik, és ide már be sem térnek.

Hohó, nyers vagy fiam. De az ő oldalán állsz. Önkritika vagy pajzs?

- Nyilván. 50 centime lesz.

Vette a lapot, máris csípem a fickót. Nem is olyan mulyák ezek a franciák, csak nehezen fogadják el, hogy rajtuk is lehet viccelődni. Van min. 50 centime? Nekem ingyen van. Lehet, hogy bele sem fogok szagolni a könyvbe, de kit érdekel? Ez a múltam. Most majd itthon, a párizsi lakásomban fog az eszembe jutni, hogy otthon, a philadelphiai szülőház szomszédságában melyik könyv előtt csókoltam meg először lányt...

Üveggyöngy-játék...mi mindent az eszembe juttat...szakad a gát.