miért megy el? :(

Emlékezzék az utolsó délutánra, amikor sakkoztunk...  - Akkor nem mondott  olyanokat, Józsi.    -Mert akkor még nem tudtam. Csak amikor nem volt. Ez olyan, mint a... - Látszott, hogy valami szokatlanon, egy nagy szón dolgozik az agya... - Ez olyan, mint a morfium. Akkor őrül meg az ember, amikor megvonják. - Megőrül? Hol van még maga a megőrüléstől, Józsi? De Józsi már befejezte a hasonlatát. - Én is akkor láttam, hogy nem tudok maga nélkül élni - mondta eltökélten.

    Ha otthon, egy gramofonlemezen hallja, tán elneveti magát. Józsi, aki nem tud valaki nélkül élni; Józsi, a költészet megvetője, amint összehozza első hasonlatát. De ahogy itt ült, úgy volt, ahogy mondta. Reszkető kezében, arca sápadtságában benne volt a megvont méreg: a séták a töltésen. A költészet iszonyúan igaz. S a szerelmesek mondásai is azért olyan nevetségesen egyformák, mert iszonyúan igazak... Józsi igazán nem tud, most legalább, őnélküle élni. Itt ül, mint valami ítélethirdető táblára, az arcára meredve, s maga sem veszi észre, hogy (mint a regényekben) zihál a melle. Nem a vágytól, ahogy ott írják. Józsi semmi jelét nem mutatja, hogy csókkal, kézzel meg akarná őt támadni: az egész lénye van vad felindulásban, mint akitől valami élethez szükségeset megvontak.

Nos, üdv mindenkinek, aki erre tévedt újonnan (péell habó, kösz :)) eme szélfútta szomorú zugba, ami a blogom. azt is írhatnám, csá. de nem teszem.  igen, ez is én vagyok, igazad van, megint egy új oldalam. ez az egyik legerősebb. nem akarok még lefeküdni, nem akarok. nem akarok. enni akarok, ölelkezni és ölelni, és beszélgetni. szia! :O) szeretek, szeretk. ostobán szeretek. először csak óriási, dolgokat szeretek....