Pâté.

   A Szajna finoman hullámzik a hajó alatt, ezt még egy alföldi tartalékos matróz is kellemesen viselné. A vacsora:

• libamájpástétom áfonyakrémmel,
• tésztában gőzölt bélszín polentával és bébi párolt zöldségekkel,
• epermousse piskótakosárban

Mindemellé minden ellenvetést elsöprően mennyei édes és félszáraz bor, valamint száraz pezsgő. Utóbbi természetesen behűtve. A szimpatikus Párizs-környéki pincészet aranyos kis borosüvegei csalókán itatnak: érzem a hatást. Alig fértem be az asztal mellé a székemhez, de ez nem tántorít el: ma jót eszem, sokat mosolygok és, ha kell, mesélek magamról. De azért nem kell túlzásba vinni, nehogy valami kicsússzon a számon -  például egy csipetnyi polenta.

Súlyt érzek a vállamon. Egy borosüveg mászott fel, s szarvakat növesztve ajánlgatja magát. Sosem voltam igazán erős jellem.

A tényleg szűk körben könnyen oldódom, s játszom el: sokadik ilyen utamon ülök már. Épp ezért igyekszem, mint ahogy elterveztem, minél szenvtelenebbül figyelni a körülöttünk világló csodát. A városra rászállt a sötétség, hiába, már ősz van. Égnek a díszkivilágítás mindennapi hősei, a fáradhatatlan izzók, hogy könyörtelenül sulykolják belénk a méltóságos belváros halhatatlanságának és tökéletességének eltörölhetetlen védjegyét. Nincs mese, ha nagyvárosba jöttél, ezt bizony el kell viselned. Itt még a szar is ki van világítva. És ez itt tízszeresen igaz.

Nem, én nem dőlök be neked. Nevetek a világ fővárosára, a legendára. Engem nem etetsz be. De a bor tényleg finom, és most, hogy a moussehoz értem, elfogadom a ma esti végzetem: jól érzem magam.

A hidak egyszerre fenségesek és barátságosak. Hiába, velük mindennap közvetlenül találkozunk. Míg egy palota vagy egy múzeum ordítva követeli a tiszteletet, ezek a nemes építmények kegyesen ajánlják fel magukat neked.

"Hadd segítsek, gyere!"

Menedéket adnak a szegényeknek, a menekülteknek. Kartonból tákolt építményeik kellemes és összkomfortos nyughelyet adnak dolgos napjuk végén. Ha valaki az egész napját alkoholmámorban a gyönyörűszép tereken koldulva tölti, jól esik egy vízvezeték meleg párájába bújni, s magára húzni a rongyos takarót.

Barátságosan intek nekik, s az utolsó koktélcseresznyét is lenyelve talán elmormogom, hogy "Szervusztok, barátaim, veletek vagyunk".

A Museé d'Orsayhoz értünk. Vége a mókának.

Itt kint hideg van. Kijózanodom.