bú. igen. blogolok. köszöni szépen, most még jól van. elmondott harminc miatyánkot Etteremért - élete hátralveő részében hasonlóképpen tervezi cselekedni - mindezt azért, mert, ahogy röviden fogalmazta, ő adott értelmet megszületésének. "köszike!" - ezt is üzeni. szóval élünk, és nem virulunk, rájövünk, hogy bármire rájönni tulajdonképpen semmi (kösz hájper). nagyon kúl hogy van blogom, talán ezután az amúgy néhány helyett már páran kívánnak a pokolra amiért problémáim mibenvoltának keresése közben rádöbbentem őket olyan dolgokra, amik az életüket keserítik meg, lévén, hogy igazak. ja. nincsmit, ne hálálkodjatok, bár fájdalmam van benne bőven, úgyhogy becsüljétek meg. gondolkoztam az Etterem, illetőleg előtte még asszem Alzim által elkövetett blogszerű rövid, mindennapokat megkönnyítő öt, csak a bloggert ill. bloggerinát jellemző dolgokat, érzeteket tartalmazó számvetés megszerkesztésén, de nekem ehhez még beszélnem kell Júliámmal, aki ma nem ér rám, asszem veszek is be valami gyógyszert, pótolandó hiányát (pótlás...pfff...).
Ahh, azonban annyit elárulhatok magamról, hogy egy lusta ember vagyok, aki annyira szereti az embereket, hogy néha lusta azt kifejezni. naivan azt gondolom, ők ezt érzik, ezért még csak fel se kell őket hívnom. ez úton kérek elnézést, hogy ilyen érzéketlenül tehetetlen vagyok lustaságomban. ez a lelki tehetetlenség törvényének lényege. valamint megállás nélkül egy olyan ember galoppozik két agyféltekém között, szórakoztatva és megbántva reléimet, akiről még azt sem tudom...ahhh...sok mindent tudok, de annyira hiányzik, hogy ez kitöröl mindent a fejemből, és nekem nem az adatok kellenek az életéből, sztorik, hanem ő. nem tudom, mit érzek, de az biztos, hogy nem vagyok normális. az az érdekes, hogy szokásommal ellentétben nem lettem szerelmes, de mégis. ez most abszolút kettősség. - Lelki jelenségeim, pontosabban azok felbukkanásainak, előtöréseinek időbeni pontjai és az agyamban élő érzetek, gondolatok súlyosan inkoherensek." - Ez annyit jelent, hogy nem tudom, miért, nem érzek szerelmet, holott ez a velem történt esetek példáival összevetve már rég több lenne annál, de valahol mégis. a szerelem, a mély szerelem legjellemzőbb példáit veszem észre magamon, de mégsem érzem. ez talán azt jelenti, okultam azon hülyeségeimből, hogy túlértékeltem mindent és mindenkit, aki fontos lett nekem (főként ha nőnemű egyedekről volt szó), emiatt sokat szenvedtem ám, pontosabban amiatt, hogy ezért sokszor csalódtam - talán óvatosabb, sőt, talán megfontoltabb lettem? szerintem nem, mert amit teszek, mint oly sok minden mást, nem tudatosan teszem. zsigerből élek. és zsigerből tengődöm egyik napról a másikra. sokat gondolkozom, és ezért úgy érzem, sokat is kell éreznem, aminek a vége annyi lesz, hogy ostoba módon, ily fiatalon nyomorítom magam azzal a nagy szerelemmel, pontosan annak illúzióival, amire még amúgy egy egész életem lenne, és időbeni helye nem most van. ez most már bizonyos, hogy így van. nálam a tipikus kamasz szerelem-hiánynak az egyik legritkább, tulajdonképpen sehova sem visszavezethető jeleit látom. ennyi, és ezen akárhogy próbálok nemesíteni, és ködölni, valamint bonyolultabbá tenni, ez lényegében olyan egyszerű, mint az, hogy én én vagyok, és a másik ember meg büdös. ha most ez valakinek egyszerre, és első blogolásra nem lenne elég, annak azt kívánom, olvasson csurka-könyveket minden reggel 5-kor és másnaposan valami maffiózó óriás-polip jéghideg és véres pincéjében. ezt elkerülendő fogadja el, hogy egy idegbeteg láma vagyok.
huh. kösz.
