Párizs. Őrültek városa. Rengeteg a hülye. Erre én kellemetlenül érzem magam, hogy turistának látszom. Pedig érzem a csatorna és az absinthe illatát, csakúgy, mint bármelyik francia, járom a művelt sétányokat, mint a mindennapok Pierre-je, és én igenis kilógok, és beolvadok – jól érzem magam. Puccos szmokingban, angol lakkcipőben, minden erőmmel francia-ábrázatot mímelek arcomra, és megpróbálok nem körbenézni. Aztán mégis megteszem, és leszúrom magamat, gyorsan megjegyezve valamit, ami a nap mint nap ezen az utcán elhaladó embernek feltehetően elkerüli a figyelmét: most éppen egy feliratot a biciklitárolók melletti aszfalton. „Ez valószínűleg elkerüli annak a figyelmét, aki nap mint nap erre jár" - jegyzem meg, és már kis is szúrtam egy kínai kajáldát. Betekintek, megüti a szememet egy jó kis tésztatál, és már nyitom is az ajtót. Amint beléptem, hallom is a kínai éttermekre jellemző „főnök valami piti adó-bírság miatt őrjöng az étkezőasztalok között"- ordítást. Na igen, de ez a főnök (de semmikép nem alkalmazott, különben miért hallgatnák a ricsajt, miközben ők dolgoznak) nem anyanyelvén, hanem franciául zaklatja az engem kivéve teljesen üres étterem szójaszagú csendjét...EU-konform. Tiszta sor, akkor vagy itthon, ha már franciául is el tudok küldeni az adóellenőrt a 'csába.

    A hotel felé a buszból megpillantottam egy hotel hatalmas neonreklámját. Pont az ázsiai éttermeken gondolkoztam, erre meglátom a japán ábécé „nagy" szót jelző ábráját (ez az egyetlen, aminek tudom a jelentését). Becsapott, mert rájöttem végül, hogy az Eiffelt akarták stilizálni, immáron a városban talán négymilliomodszorra, de most más jutott az eszembe. Mi van, ha szándékos volt az asszociációébresztés? Ügyes...

Bonjour! Le Grand Tour Eiffel!